8 látványos tudományos kísérlet, amit feltétlenül meg kellene mutatnod a gyerekednek

Régebben teljesen átlagos volt, hogy az iskolai fizika és kémia órákon a tanárok különféle érdekfeszítő kísérletekkel próbálták meg szemléltetni az egyébként marha száraz tananyagot. Ma már ez egyre kevésbé jellemző, éppen ezért nem is csoda, hogy a gyerekek próbálnak ódzkodni minden féle-fajta tudományos dologtól. Noha az alábbi kísérletek persze nem fogják helyettesíteni az iskolaiakat, azért mindenképpen érdemes lehet megmutatnunk őket a gyermekünknek, hiszen ettől függetlenül rendkívül izgalmasak, és ki tudja...talán a gyerkőcök is több kedvet kapnak majd a tudományos világgal való megismerkedéshez.

1.  Ceruzatrükk

Kell hozzá: műanyag tasak, pár darab ceruza, víz.

Bemutató videó: LINK

Töltsük meg a tasakot vízzel, majd zárjuk össue a száját. Ezután jöhetnek a ceruzák, amiket határozott, folyamatos mozdulattal egyszerűen szúrjunk át rajta, egymás után. Bármilyen furcsa is, a víz nem fog kifolyni a tasak oldalán keletkezett lyukakon.

2.  Kilyukaszthatatlan lufi

Kell hozzá: lufi, rajzszögek.

Bemutató videó: LINK

Szemléltetésképpen először fogjunk egy darab rajszöget, tegyük le az asztalra, majd tegyünk rá egy lufit, és mutassuk meg, hogy milyen könnyen kipukkan. Ezután fogjuk meg az összes rajzszöget, majd tegyük őket egymás mellé, lehetőleg minél közelebb egymáshoz. Az egy darab rajzöggel ellentétben, a lufi most nem fog kidurranni, bárhogy nyomkodjuk azt a rajzszögekre.

3.  Színes káposzta trükk

Kell hozzá: 4 vízzel teli pohár, ételszínezék, néhány káposztalevél.

Egyszerűen öntsünk egy adag ételszínezéket a vízzel teli poharakba, majd helyezzük el bennük a káposztaleveleket, szárral lefelé. Pár óra, és teljesen megszínezi őket az egyveleg.

4.  Tűzálló lufi

Kell hozzá: két lufi, víz, gyufa, gyertya.

Bemutató videó: LINK

Fújjunk fel egy lufit, majd tegyük a gyertya fölé, és mutassuk meg, milyen könnyen kidurrantja a tűz. Ezután fogjuk meg a másik lufit, töltsük fel vízzel és helyezzük úgy a gyertya fölé. A vízzel töltött lufi bármilyen hihetetlen is, de nem fog kidurranni.

5.  Lebegő tojás

Kell hozzá: 2 tojás, két üvegpohár, víz, só.

Bemutató videó: LINK

Töltsük meg a poharakat vízzel, majd tegyük beléjük a tojásokat. Ezután az egyik pohárba kezdjünk el sót szórni és voilá, a tojás elkezd felemelkedni a pohár fenekéről.

6.  Saját avokádó fa

Kell hozzá: egy avokádó mag, négy fogpiszkáló, egy pohár víz.

Bemutató videó: LINK

Szúrjok bele a fogpiszkálókat az avokádómagba, a képen látható módon. Ezután helyezzük bele a pohár vízbe úgy, hogy a gömbölyű vége érjen bele a vízbe. Ezután nincs más dolgunk, mint várni, és napról-napra nyomon követni, ahogy az avokádómagból kifejlődik a saját kis avokádó fánk.

7.  Kristályos cukorka

Kell hozzá: 2 pohár víz, 5 pohár cukor, pár darab fa pálcika, néhány üvegpohár, egy edény, pár ruhacsipesz és ételszínezék.

Bemutató videó: LINK

Fogjuk a fa pálcikákat, egyik végüket először merítsük vízbe, majd forgassuk meg őket cukorban, hogy egy kevés rá ragadjon a külsejükre. Ezután tegyük fel a vizet forrni és adjuk hozzá a cukrot. Várjunk, míg összeforrnak, majd vegyük le őket a tűzről. Tegyünk pár csepp ételszínezékez a poharak aljára, majd öntsük beléjük a cukros vizet. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a cukros pálcikákat a ruhacsipeszek segítségével rögzítsük a poharak tetején úgy, hogy a cukorba mártott végük lógjon bele a színezett-cukros vízbe. Pár héten belül láthatjuk, ahogy a cukor kikristályosodik a pálcikákon és saját cukorkáink nőnek.

8.  A gyufaláng, aminek nincs árnyéka

Kell hozzá: néhány gyufaszál, lámpa.

Bemutató videó: LINK

A feladat igen egyszerű, fogjunk egy gyufaszálat, gyújtsuk meg, majd helyezzük körülbelül 10-15 centiméter távolságra a faltól, és világítsunk rá egy zseblámpával. A gyufalángnak bármilyen hihetetlen is, de nem lesz árnyéka, ami igazán furcsa látványt képes nyújtani.

Szólj hozzá