Császármetszést hajtottak végre az orvosok ezen a nőn, ám sehol sem találták a csecsemőt…

Az orvosok 2015 májusában figyelmeztették Amber Heard-ot és párját, hogy a vizsgálatok alapján koraszülésre kell számítaniuk, ami be is igazolódott, mivel a kismama magzatvize a terhesség 28. hetében elment, így a szülés kezdetét vette.

36 órás vajúdás után az orvosok úgy döntöttek, hogy beavatkoznak és császármetszést hajtanak végre. A kismama csalódottan vette tudomásul az orvosok döntését, mert remélte, hogy természetes úton szüli meg gyereket.

“Természetes szülésben reménykedtem, majd közölték velem, hogy nincs más választás, mert Olly túl korán akar a világra jönni, és a természetes szülés nagyon kockázatos” – mondta Amber.

A császármetszésnél jelen volt a nő párja, Daniel is. Mikor azonban felvágták a nő hasát, az orvosok és Daniel is pánikba estek.

“Borzasztó volt látni azokat a kétségbeesett arcokat. Láttam Daniel döbbent tekintetét, mert nem volt sehol a baba. Hihetetlen milyen idegesség érzés lengte be a műtőt, mert egyszerűen nem találták a gyerekemet, nem volt a hasamban semmi” – részletezte Amber. Az orvosok teljesen tanácstalanok voltak, de szerencsére pár pillanat után a gyerek felsírt a műtőasztal lepedőjén.

“Két percig az orvosok teljesen tanácstalanok voltak, de ekkor meghallottuk a sírást. Olly a lábaim között volt. Elég rémisztő tapasztalat volt ez, mert amellett, hogy fölöslegesen vágtak fel, még a szegény kisbabám is egy lepedőre érkezett a világra.” – mondta az anyuka.

A csecsemő 1,540 kg-al jött a világra, szerencsére ma már jól van, teljesen egészséges, viszont Amber feljelentést tett a kórház ellen.

“Még bocsánatot sem kértek tőlem. Most ott van egy forradás, egy nagy heg a hasamon. De hálás vagyok, hogy a kislányom jól van, azonban nem tudom elfelejteni azt a napot, mikor veszélybe sodorták az orvosok a gyerekem életét” – közölte a kismama.

Forrás:

filantropikum

Szólj hozzá