16 humoros szülő, aki mellett véget nem érő nevetés az élet

Egy ember szülővé válása sosem könnyű feladat. Óriási felelősség kerül a vállunkra, melynek következtében már nem csak magunkért, hanem egy másik emberi életért is felelősséggel tartozunk. Bármennyire is nehéz azonban ez az időszak, nem szabad elveszítenünk a humorérzékünk és a jókedvünk, hiszen ezek teszik igazán széppé ezt a világot. Az alábbi szülők szerencsére még hosszú évek múltán sem fogytak ki a humorból, legnagyobb húzásaikkal pedig természetesen a gyermekeik is szívesen dicsekednek a különféle közösségi oldalakon, melyeken keresztül most mi is bepillantást nyerhetünk kicsit ezekbe a nem mindennapi kunsztokba... :P

1,,Megkértem a szüleimet, hogy készítsenek egy selfie-t, majd miután napokig nem válaszoltak, egyszer csak ezt a levelet kaptam postán..."

2,,Apukám azt mondta, hogyha egyszer végre elköltözöm otthonról, a kutyájuk fogja megkapni a szobám. Pár nappal a költözésem után, ezt a képet küldte a fater..."

3,,Megkértem édesanyámat, hogy vegyen pár fekete pólót nekem, de szerinte azok túl unalmasak, szóval hazaállított ezekkel..."

4,,Disneyland-ből küldtük az alábbi képet a szüleimnek, mire ők a következő fotóval válaszoltak..."

5,,Étterembe vittük a szüleimet...mi tagadás...nincsenek hozzászokva."

6,,Megszökött egy rab a közeli börtönből, ezért megkértem a szüleimet, hogy legyenek különösen óvatosak, zárják rendesen az ajtókat. Azt mondták, minden rendben van, majd mellékelték a következő képet..."

7,,Életemben először próbáltam vezetni édesapám mellett...aki ezért igyekezett a lehető legjobban bebiztosítani magát. Bár az motorcsónakos mentőmellényt, már túlzásnak éreztem..."

8Amikor a szép szó már nem használ...

Liked.hu

9,,Megígérték, hogy nem kivételeznek egyikünkkel sem, és mindenki igazságosan fog ajándékokat kapni karácsonyra. Hááát a kis Rosie zoknija, mintha egy cseppet nagyobb lenne..."

10,,Megtalálták a legjobb képkeretet a tablófotómnak..."

11,,Egy iPad-et szerettem volna karácsonyra...mi tagadás, volt meglepetés bőven..."

12Apuka kissé félti a kocsiját...

13,,Miután édesapám megnézte a Cápa című filmet, úgy döntött, hogy a kreativitását felhasználva készít valami egyedit az unokának...bár a pici már nem volt annyira elragadtatva..."

14Élete első randevújára készült a kislány, az apuka kapva-kapott az alkalmon, hogy készítsen egy remek és emlékezetes családi fotót...

15,,Elköltöztem a barátnőmékhez, majd egy hét múlva hazalátogattam. Legnagyobb meglepetésemre, a szüleim az összes rólam készült fotót kicserélték a kutyájukra..."

16,,A kishúgom és a barátnői szórakoztak kicsit az emeleten, majd elküldték ezt a lent söröző apukáknak, akiknek több se kellett hozzá..."

Szólj hozzá