A férj nagyot nevet mikor rájön hogy felesége halála után négy éven keresztül a bolondját járatta vele

Nem könnyű folytatni az életet, amikor egy közeli hozzátartozónk távozik az élők sorából. Néha azonban előfordul, hogy nevetnünk kell, amikor visszagondolunk arra a személyre.

Erre Phedre és férje Nigel esete jó példa erre.

Az dél-afrikai Phedre Fitton csak 69 éves volt, amikor 2013 novemberében rákban meghalt. Az Indy100 leírása szerint öt éven keresztül harcolt a kórral, de halála előtt Nigel megígérte neki, hogy mindig meg fogja locsolni a fürdőszobában lévő növényeket.

Nigel ezt meg is tette, négy éven keresztül. De aztán egy idősek otthonába költözött és ekkor rájött, hogy a felesége a bolondját járatta vele.

Közzétette: Love What Matters – 2018. január 19.

-Az anyám halála előtt megígértette apámmal, hogy locsolja majd a a fürdőszobai növényeket és ezek olyan szépek voltak, hogy apa elvitte őket magával az idősek otthonába. Szóhoz sem jutok, írta lányuk Antonia a Twitter-en.

Közzétette: Love What Matters – 2018. január 19.

Phedre tehát viccből azt mondta férjének, hogy locsolja majd meg a műanyag fürdőszobai virágokat.

-Mikor apa elmondta nekünk, hogy több éven keresztül műanyag fürdőszobai virágokat locsolt, annyira nevettünk. Olyan jó érzés volt, mintha Anya itt lenne velünk. – mondta Antonia az Indy100-nak.

Antonia feltette ezt a történetet a Twitter-re és világon mindenütt jót nevettek Phedre jó humorán. A lány és édesapja is meglepődtek, hogy ilyen sokan reagáltak a bejegyzésre.

-Annyira jó érzés, hogy a rokonok és a családtagok most megint Anyáról beszélnek. Ő annyira szeretett minket.- írta Antonia.

Forrás:

csodalatos

Szólj hozzá