10 könnyű frizura a gyönyörű megjelenésért

Unod a frizurád és kezdenél valamit a hajaddal, de nincs már időd bejelentkezni a fodrászhoz? Szerencsére itt van a megoldás számodra. Ez a 10 egyszerűen elkészíthető frizura azoknak szól, akik késésben vannak, vagy éppen csak lustálkodnak.

1. A csavart konty

  • Középen válaszd szét két egyenlő részre a hajadat.
  • Kösd csomóba, majd rögzítsd őket hullámcsattal.
  • Csavard be a felső részt, s tekerd a csomó köré, s tűzd jól össze.
  • Ismételd meg a mozdulatot a hajad másik részével is úgy, hogy azt a másik irányba csavarod.
  • A konty alá rejtsd a hajvégeket.

2. Pompadour

  • Az úgy nevezett „Pompadour” frizurát úgy érheted el, ha lépcsőzetesen tupírozod a hajtincseidet. A szokásos választékoddal ellentétesen fésüld a hajadat, így még dúsabbnak fog tűnni.
  • Külön-külön fogd meg a hajtincseket, csavard be őket, majd hullámcsatok segítségével rögzítsd őket a megfelelő helyen.

3. Holland oldalfonás

  • Fond be a hajad egyik oldalát holland technikával, majd rögzítsd hajgumival.
  • Közvetlenül a fonat mögött kezdve tupírozd be a hajad, s haladj hátrafele egészen addig, ahová a fonatot fogod tűzni.
  • Előröl, a hajad másik oldaláról válassz le egy tincset, s vidd hátra egészen addig, amíg nem találkozik a fonat végével.
  • Csavard össze a kettőt egy kicsit, majd tűzd össze őket.

4. Hajgöndörítés vasalóval

  • Permetezz hő védő sprayt a hajadra.
  • Kezdd az elején. Válassz le egy hajtincset, majd a hajvasalóval szorítsd össze a hajtövednél. Félig fordítsd meg, s csavard a hajadat a vasaló köré.
  • Húzd át lassan a hajadon a vasalót, de fontos, hogy ugyanabban a helyzetben tartsd.
  • Amikor elkészültél, könnyű hajlakkal fújd be a hullámos tincseidet.

5. Elegáns lófarok

  • Fésüld hátra a hajadat egy sima lófarokba.
  • Végy egy kis tincset a lófarok aljáról és tekerd a hajgumi köré, majd rögzítsd hullámcsattal.

Ha nem elég dús a hajad egy ilyen gyönyörű frizurához, fésüld hátra a hajadat, s a tetejét csavard meg egy kicsit mielőtt összefognád lófarokba.

6. Gyors és a könnyű konty

  • Fogd össze a hajad lófarokba.
  • Húzd át a végét, és rögzítsd egy hullámcsattal.

7. Dupla-lófarok

  • Fogd össze a hajadat két lófarokba, egymás felett.
  • A felső részt tupírozd be az extra volumenért.

8. Hármas fordított lófarok

  • Válaszd szét a hajadat három részre. Csinálj belőlük három lófarkat egymás alá.
  • Fordítsd meg a lófarok végét és dugd be a fejed és a hajgumi közé, majd az alján húzd át.
  • A két felsőnek a végét dug át az alattuk lévő lófarkakon.

9. Extra rövid stílus

  • Nedvesítsd be a hajadat, majd kend be hővédő, öblítés nélküli hajkondicionáló szerrel.
  • Fésüld hátra a hajad és kissé szárítsd meg hajszárító szűkítő használatával.
  • Simítsd ki a tetejét puha hajkefe segítségével.
  • Vasald ki az elég hosszú hajszálakat.
  • Ellentétes irányba fésüld át a hajadat az ujjaiddal, végül pedig vigyél fel egy kis hajformázó krémet.

10. Laza oldalfonat

  • Fésüld egy oldalra a hajadat.
  • Oszd fel három részre a hajadat és kezdd el egyszerűen fonni. Azonban mielőtt elérnél az aljához, állj meg és gumizd össze.
  • Finoman húzgáld szét a fonatot a még extrább volumen érdekében.

Forrás:

kuffer.hu

Szólj hozzá