10 dolog, amit abba kell hagynod, ha gazdagabb akarsz lenni

zeretnéd tudni, hogy mi különbözteti meg a sikeres és vagyonos emberek személyiségét azokétól, akiknek sehogy sem sikerül a meggazdagodás? Tom Corley, pénzügyi kutatásokkal foglalkozó szakember ennek járt utána, mi pedig most közöljük a tanulmány legérdekesebb állításait. Azt még fontosnak tartjuk leszögezni, hogy csak olyan sikeres emberek szokásait vizsgálta, akik a saját erejükből, szorgalmukból gazdagodtak meg.

1. Olvasás

A megkérdezett vagyonos emberek 88%-a minden nap olvas legalább fél órát önfejlesztés céljából. A szegényebb emberek mindössze 2%-a mondta azt, hogy naponta eltölt legalább ennyi időt olvasással.

2. Korai kelés

A sikeres emberek saját bevallásuk szerint már órákkal a munkaidejük kezdete előtt felkelnek. Gondosan megtervezik a napjukat, teendőiket, illetve sportolnak. Emellett viszont odafigyelnek arra, hogy 7-8 órát aludjanak minden nap.

3. Munkához való hozzáállás

A sikeres emberek mindig próbálják a jót meglátni, megtalálni a munkájukban. A szegényebb emberek inkább panaszkodnak a munkájukra, és a negatív dolgokra koncentrálnak jobban.

4. Új emberekkel való ismerkedés

Az anyagilag tehetősebb emberek 68%-a szeret ismerkedni és új kapcsolatokat kiépíteni, míg a szegényebbek esetén ez az arány csak 11%.

5. A sors keze

A sikeres emberek nem bíznak a szerencsében, azt vallják, hogy a sorsuk a saját kezükben van. A szegény emberek többnyire másokat és a sorsot hibáztatják egy-egy kudarc esetén.

6. Egészséges életmód

A sikeres emberek sokkal fontosabbnak tartják, hogy törődjenek a testi és a mentális egészségükkel is.

7. Költekezés

Míg a szegényebb emberek hajlamosak túlköltekezni magukat, megvenni olyan dolgokat, amiket nem engedhetnének meg maguknak, addig a vagyonosabbak pontosan vezetik és beosztják, hogy mire-mennyit költhetnek.

8. Kockázatvállalás

A szegényebb emberek nem mernek kockázatot vállalni az anyagi helyzetük javítása érdekében, míg a sikeres emberek nem félnek úgy a bukástól annak ellenére sem, hogy szinte mindegyikük azt vallotta, legalább egyszer már kudarcot vallott az életben, de ez nem tántorította el.

9. Tévézés

A sikeres emberek nagyon keveset néznek tévét, és ha igen, akkor is csak többnyire olyan műsorokat, amiből tanulhatnak valamit.

10. A mérgező emberek

A sikeres emberek próbálják kerülni a negatív, pletykás személyeket, míg a szegényebbek többnyire ilyen emberekkel veszik magukat körül.

Forrás:

staxnet

Szólj hozzá