Milyen állat vagy a kínai horoszkóp szerint? Erre számíthatsz 2018-ban

Ha tudni szeretnéd, számodra mit tartogatnak az év energiái, keresd ki a születési éved és a hónapod szerinti állatjegyet az alábbi táblázatból, majd olvasd el a kínai asztrológus rád vonatkozó intelmeit!

Évek és hónapok a kínai szoláris naptár szerint

A kínai naptár szerinti évek kb. február 4-től a következő év február 4-éig tartanak, így a mi naptárunk szerinti január még az előző kínai évhez tartozik, ezért ha ekkor születtél, nézd mindig az előző évet. (Pl.: 1940. január 15. Nyúl év lesz.) A hónapok szintén mindig 4-e körül váltanak, így ha 4-e előtti napon születtél, nézd mindig az előző hónapot.

Miután már tudod a születési éved és hónapod állatjegyeit, lássuk, mire számíthatsz idén!

Ha TIGRIS évben és/vagy hónapban születtél

Erős akarattal és elszántsággal rendelkezel, amelyek a segítségedre lesznek idén, hiszen a csodás eredményekért, amelyekre számíthatsz, meg kell majd küzdened. Legalábbis sokszor így fog majd tűnni, amikor egyedül, magányos harcosként haladsz a célod felé. Lehet, hogy néha bánt, hogy senki nem áll melléd és nem egyengeti utadat, de ne csüggedj el, mert minden képességgel fel vagy ruházva, hogy elérd, amit szeretnél. Valójában nincs is szükséged senki támogatására. Igazi eredményekben gazdag éved lesz, melynek végén megveregetheted majd a saját vállad!

Ha NYÚL évben és/vagy hónapban születtél

A Kutya évében szép sikerekre számíthatsz, felpezsdül körülötted a levegő, mozgalmassá válik az életed akár egyik pillanatról a másikra. Lelkesültségben nem lesz hiány, amellyel másokat is inspirálni fogsz, igaz, a magad szelíd, kedves módján teszed majd ezt. Kommunikációs képességed amúgy is elég jó, de idén szárnyakat kapsz e téren. Használd ki a turbó energiát, lendítsd előre a magad és mások életét!

Ha SÁRKÁNY évben és/vagy hónapban születtél

Talán téged érint legerőteljesebben a Kutya évének energiája. Nagy változásokra számíthatsz, meglehet, hogy alapjaiban rendeződik át az életed, ami a számodra nem lehet könnyű, hiszen jobban értékeled a mozdulatlanságot, még ha nem is nevezhető kedvezőnek a helyzet, amiben vagy. Ha akarod, ha nem, lehet, hogy idén megmozdul veled a föld. Ahogy kívül, úgy belső életedben is feszültség keletkezhet, így fordíts figyelmet a kikapcsolódásra, megnyugtató programokra. Különösen ajánlott a mantra meditáció, amely képes arra, hogy hatékonyan kisimítsa zaklatott bensődet. Különleges, megmagyarázhatatlan élményekben lehet majd részed, ráérzel dolgokra. Ez is felzaklathat, de a segítségedre is lehet, hiszen támogatást kaphatsz égi sugallatok formájában, ezért figyelj oda rájuk.

Ha KÍGYÓ évben és/vagy hónapban születtél

Szerencsédre nincs semmilyen nehezítés számodra a Kutya évében, de kimagaslóan támogató állás sem jelenik meg. Az általános előrejelzésben leírtak viszont mindenképpen vonatkoznak rád is, illetve érdemes odafigyelned arra, hogy ne tegyél felelőtlen ígéreteket, amiket azután nem leszel képes betartani. Segít ebben az is, ha tudatosan kommunikálsz megemlítve minden részletet, ami másokat is érint, így nem keveredsz kellemetlen félreértésekbe.

Ha LÓ évben és/vagy hónapban születtél

Tüzes természetedet felerősíti a Kutya éve, így a számodra ez nem ígérkezik annyira nyugodtnak és csendesnek, mint más jegyeknek. De te ezt egy csöppet sem fogod bánni, hiszen lételemed a pezsgés, a szenvedély, a vidámság, a jó társaság és a bulizás. Mindezek miatt talán a kellő pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre kell majd tudatosan odafigyelned, nehogy túlságosan kimerülj ennek az izgalmas évnek a végére.

Ha KECSKE évben és/vagy hónapban születtél

Idén életed új alapjainak lefektetése mellett egy kis kihívással is szembe kell nézned. Hajlamos leszel túlságosan alárendelni magad másoknak – akár a családtagjaidnak, – saját igényeidet, érdekeidet az utolsó helyre tenni, és csak nyelni a sérelmeket. Ne tedd ezt magaddal! Nagy keserűség gyűlhet így fel benned, amiért majd másokat hibáztatsz, pedig valójában te magad voltál túl engedékeny. Ha valami rossz érzést okoz, azt vállald fel, nem kell eltűrnöd mindent. Aki igazán szeret téged, az ezt meg fogja érteni, és kitart melletted.

Ha MAJOM évben és/vagy hónapban születtél

Eredményes évre számíthatsz, amelyben néhány nagyobb fordulat is történhet az életedben. Problémád szinte csak saját magaddal akadhat most, mégpedig azért, mert mindent akaratból szeretnél megoldani, előre lendíteni, olykor mások életén, elképzelésén keresztül. Nem rosszindulatból persze, hiszen észre sem vennéd, hogy ezt teszed, ha például itt, e sorokon keresztül nem kapnál egy kis figyelmeztetést erről. Vedd észre, ha túlerőltetnél valamit, és próbálj kilazulni! A te erőfeszítésed nélkül is szépen elrendeződik majd minden, sőt, sokkal szebben, és még a kapcsolataid sem szenvednek csorbát!

Ha KAKAS évben és/vagy hónapban születtél

Tavaly sem lehetett egyszerű éved, bár ha ügyes voltál, nem sétáltál bele kellemetlen kihívásokba, és akkor csak az ajándékokkal találkoztál. Idén is így lesz ez, csak más területen jelentkezik majd. Előfordulhat, hogy konfliktusba keveredsz, vagy úgymond kiborul a régóta „titokban” töltögetett éjjeli edény. Ajjaj…. Ez nem hangzik jól, valóban jó lesz vigyázni. Aminek borulnia kell, az úgyis borul – ez így van jól, a tisztulás csak így történhet meg, de nagy nehézségektől és kellemetlenségektől óvhatod meg magad, ha kerülöd a nyilvánosságot a konfliktus idején. Fölösleges lenne csámcsogni valót szolgáltatni számodra idegen embereknek, akiknek semmi köze az életedhez. Ha nincs ilyen kis edényed az ágy alatt, és így nincs minek kiborulnia, akkor természetesen ez nem is fog megtörténni, nincs mitől tartanod ebben az esetben, és gyönyörű évre számíthatsz!

Ha KUTYA évben és/vagy hónapban születtél

Ez a te éved lesz sok szempontból, készülj fel az ajándékokra! A tavalyi év nem volt egyszerű a számodra, de most annál jobb lesz minden! Új alapokra fekteted az életed, amit önállóan, rátermetten viszel véghez. Ne bánd, ha senki nem siet a segítségedre ebben, hiszen nincs is erre szükséged. Hatalmas erőket vagy képes idén mozgósítani. A benned szunnyadó tűz erősítést kap a külső energiák által, és mozgékonyabb, szenvedélyesebb leszel. Nézd az élet napos oldalát, és élvezd az életet, a nyüzsgést, a társaságot!

Ha DISZNÓ évben és/vagy hónapban születtél

Új dolgok, akár kapcsolat érkezhet idén az életedbe, de lehet ez egy új munkahely is. Amellett, hogy nagyon örülsz, mert előre mozdul az életed, figyelj oda arra, hogy meghúzd és tartsd a határaidat. Mivel az általános éves előrejelezésben írtak szerint idén mindannyian új alapokat fektetünk le hosszú távra, neked különös figyelmed legyen a fentiekre, mert ha elvéted, hosszú időre benne ragadhatsz valamilyen számodra kellemetlen, kimerítő helyzetben. Ha ügyesen veszed ezt a kanyart, az év ajándékai nem maradnak el!

Ha PATKÁNY évben és/vagy hónapban születtél

A Föld-Kutya éve sok jót hozhat a számodra, és ezt meg is érdemled, hiszen a tavalyi év igen csak próbára tett. Amit idén eltervezel, az könnyedén megvalósul, az elemek támogató áramlása segít most utadon. Érzékeny, olykor visszahúzódó természeted most átszínezi a Tűz elem energiája, élettel telisége. Megtelsz önbizalommal, szenvedéllyel, nyitottabb közvetlenebb leszel, ami kedvezően hat kapcsolataidra, akár új ismeretség is születhet.

Ha BIVALY évben és/vagy hónapban születtél

Megjelenhetnek életedben a lét nagy kérdései, lehet, hogy ez idén jobban fog foglalkoztatni, mint máskor. Ezt talán a kreativitásod által is jól tudod majd kamatoztatni az évben, hiszen valósággal szárnyakat kapsz e téren. A megmutatkozás lehetősége is megjelenhet, de ezért neked is tenned kell majd, ne várd a sült galambot, keresd az alkalmakat, szervezkedj! Megéri a befektetett energia, mert szép sikerek várnak rád! Növekedésre, fejlődésre számíthatsz, amelyhez biztos alapokat nyújt most neked a Föld elem.

 

Forrás:

femcafe

Szólj hozzá