30 nap alatt leszívja a makacs hájat a hasról ez az 1 perces gyakorlat

Még ma próbáld ki!

Az orvos ajánlja

Fogyókúrás módszerekből sosem elég: mindig lesz egy jobb, egy olcsóbb, vagy éppen egy olyan, amit szívesebben csinálunk. Most azt a technikát mutatjuk be nektek, amivel Toshiki Fukutsudzi japán orvos szerint a leghatékonyabb a súlycsökkenés.

Szerinte egy hónap alatt már látványos eredményt lehet elérni: főleg a csípőről, illetve a hasról tűnik el a felesleg, de a gyakorlat elvégzése közben a hát-, illetve a hasizmok is erősödnek.

Napi 1 perc is elég

A módszer nem éppen a nehézségi skála alján helyezkedik el, ezért kezdetben azt ajánljuk, csak 1, maximum 2 percig csináld naponta. Később már lehet növelni az időt, sok gyakorlással ugyanis akár 5 percig is meg tudod tartani a pózt. Most pedig, hogy jól megrémítettünk, eláruljuk, miről is van szó. Erről:

A módszerhez nem lesz másra szükséged, csak egy közepes méretű törölközőre. Csavard össze úgy, mint a strandon a gyékényt szoktad (kb. 10 cm-es legyen az átmérője a végén), majd rögzítsd, hogy a görgeteg ne jöjjön szét, miközben használod. Egy madzaggal kösd össze, esetleg vegyél elő egy erősebb befőttes gumit, hajgumit.

-Ülj le egy szilárd, egyenes felületre – ez lehet egy fitnesz matrac, a padló vagy egy masszázsasztal is.

-Tedd rá a törölközőt, majd feküdj le te is úgy, hogy az összecsavart anyag pontosan a köldököd alá kerüljön.

-A lábaid legyenek vállszélességnyi távolságra, de a nagylábujjaidat próbáld összeérinteni.

-A karjaidat emeld fel a füled mellé, tartsd őket egyenesen, feszesen. A tenyered nézzen lefele, a kisujjaid érjenek össze.

-Feküdj nyugodtan ebben a pozícióban úgy, hogy nem engeded összeesni a tested. Kezdetben elég 1-2 percig.

-Ha letelt az idő, mindenféle hirtelen mozdulat, összecsuklás nélkül fejezd be a gyakorlatot: engedd le lassan a karjaidat, majd engedd, hogy elernyedjen a tested.

Forrás:

femcafe

Szólj hozzá