21 milliót költött ez a fiú, hogy úgy nézzen ki, mint Britney Spears!

Felismeritek, melyik az igazi?

Nagy az Isten állatkertje – emlékeztettünk mindenkit néhány hete. Most újra aktualitását nyerte a kijelentés.

Ismét egy önjelölt világsztár, akinek egyetlen nagy fájdalma volt az életben – rossz testbe született. Az már csak hab a tortán, hogy a sors azt sem találta el, fiúnak vagy lánynak szülessen-e Bryan. Mint ahogyan a nevéből is kiderül, fiú lett, de ő ebbe nem nyugodott bele. Hiszen az elmúlt években egyre biztosabb lett abban, ő csak és kizárólag Britney Spears bőrében képes elviselni ezt az egészet, amit mi Földnek nevezünk.

Bryan Ray a tettek mezejére lépett: dolgozott, spórolt, kapirgált, és eddig sikerült is nyolcvanezer dollárt, azaz közel 21 millió forintot a projektbe fektetnie.

Bryan 17 évesen lépett a tettek mezejére, azóta már legalább 90 eljárásnak vetette alá magát, hogy megvalósuljon az álma.

Szőrtelenítés, orrműtét, botox injekciók, és havonta csak a krémek százharminc ezerbe kerülnek, hogy megőrizze Britney frissességét és arcbőrét. Eddig nyolcvanezer dollárt, azaz huszonegy millió forintot költött minderre. A férfit a barátai ma már Britney-nek is szólítják, hogy teljes legyen az öröme.

Bryan Ray egy helyes, kedves, mosolygós srác volt még öt évvel ezelőtt, aztán szép lassan jött a megvilágosodás – nem a saját bőrében érzi otthon magát igazán.

Az első évben látszólag a súlyával nem volt elégedett. Hónapról-hónapra egyre vékonyabb lett és folyamatosan osztotta a tükrös szelfiket.

Szólj hozzá