Miért legyen nálunk mindig egy sót tartalmazó kis tasak, mely akár az életünket is megmentheti?

Sokunk esetében előfordult már, hogy hirtelen leesett a vérnyomásunk, nem beszélve azokról, akiknél ez születési rendellenesség, vagy akár örökletes betegség. A vérnyomás változás akkor állhat be, ha hirtelen testhelyzetet váltunk, azaz felállunk.

Az alacsony vérnyomás tünetei a következőek: szédülés, egyensúly probléma, túlzott verejtékezés, ájulás, szívtáji fájdalom. Ebben az esetben a sós víz fogyasztásának hatására nagyon hamar visszaáll az eredeti állapot. Nem kell mást tennünk, mint egy pohár vízben elkeverni egy kanál sót, és meginni. Ezért javasolt azok számára, akik kis vérnyomással rendelkeznek, hogy mindig legyen náluk egy kis tasakban só.

Valamikor, a régi időkben, a só nagyon ritka és keresett cikk volt, ezért nagy becsben tartották, és talán innen is ered a szólás, mely szerint „a kiöntött só haragot jelent”. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint „A sót az ételben” című mese tanulsága, amelyben a királylány, az apa iránt érzett szeretetét a só iránti szeretetben és megbecsülésben méri.

Egy másik fontos tulajdonsága a sónak, melyet az ember a régi idők óta használ a tartósító tulajdonsága. A hűtő megjelenéséig a sót használták az élelmiszerek tartósítására.

A só használatának előnyei és hátrányai

Kellő mennyiségben, a só használata segít a vérnyomás szinten tartásában, hozzájárul az izom összehúzódásának hatékonyságához. Nagyon jó szolgálatot tesz puffadás, székrekedés, és étvágytalanság estén is. A sós fürdők használata nagyon jó hatással lehet az egészségünkre, hiszen gyógyítja a reuma, a megfázás, az ízületi betegségek tüneteit. A belélegzett sós levegő hatására, gyógyulást tapasztalhatnak az asztmában, tüdőbajban, epilepsziában és klausztrofóbiában szenvedők is.

Amikor szervezetünk só bevitelében hiányosságok vannak, akkor olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a hasmenés, a hányás, a memória zavar, fáradtság és koncentráló képesség hiánya.

A só bevitel ajánlott napi mennyisége 2 gramm, vagyis egy kiskanálnyi. Ezt a mennyiséget, az 50 év feletti személyek esetében, akik magas vérnyomásban, szívelégtelenségben vagy krónikus vesebetegségben és diabéteszben szenvednek, csökkenteni kell napi 1,5 grammra.

Forrás:

filantropikum

Szólj hozzá