Baba Vanga jóslata 2018-ra! A tisztánlátó szerint két fontos esemény fog történni az új évben!

A híres, amúgy vak tisztánlátó, Baba Vanga előre látta a 2001. szeptember 11-én bekövetkező New York-i terrorcselekményt, és a Brexitet, azaz az Egyesült Királyság kiválását az Európai Unióból – számol be a The Mirror című brit lap. Mivel számos jóslata bekövetkezett, Baba Vanga-t tartják a Balkán Nostradamusának.

A bolgár származású jósasszony szerint 2018-ban két meghatározó eseményre kell számítani, mégpedig Kína lesz a legerősebb szuperhatalom, átvéve az Egyesült Államok eddigi helyét, és egy új energiaforma kerül felfedezésre a Vénusz bolygónak köszönhetően.

Az első jóslat valóban nem elképzelhetetlen, hiszen több pénzügyi és gazdasági elemző intézet is azt vetíti előre, hogy 2018-ra Kína nagyobb mértékben fog hozzájárulni a világ GDP-jéhez, mint az Egyesült Államok, ezzel pedig az ázsiai ország lesz a legnagyobb gazdasági hatalom a bolygón.

Ami a második jóslatot illeti, nos annak is lehet esélye, mivel 2018 júliusában kerül fellövésre a Parker nevű napszonda, amely a Nap felszínének viselkedését tanulmányozza majd, mégpedig úgy, hogy a Vénusz bolygó gravitációs pályáját hívja segítségül, és e küldetés révén fedeznek fel egy új energiaforrást a szakemberek.

Baba Vanga további, távlati jóslatai:

2023-ra enyhén megváltozik a Föld keringési pályája;

2028-ra megszűnhet az éhínség;

2046-ra a klónozás igencsak népszerű eljárás lesz;

2076-ban a kommunisták fogják vezetni a világot;

2084-ra a természet teljesen megújul;

2088-ban egy olyan betegség jelenik meg, ami másodpercek alatt megöregíti az embereket;

2100-ban az emberiség olyan erős fényforrást talál fel, amely a sötétben is teljesen bevilágítja az adott területet, akárcsak a napfény;

2111-re az emberek robottá válnak;

2125-ben Magyarország titokzatos földönkívüli jeleket fog kapni;

2167-ben új vallás születik;

2273-ban új emberi faj születik;

2288-ban lehetővé válik az időutazás;

2291-ben a Nap hűlni kezd;

2371-ben óriási szárazság fog pusztítani;

2480-ban a Föld sötétbe borul;

3005-ben háború tör ki a Marson;

3797-ben nem fog ember élni a Földön, hanem más bolygókra települnek át.

Forrás:

filantropikum

Szólj hozzá