Egy 12 hétre született koraszülött csecsemő hihetetlen története!

Kevés olyan csodálatos pillanata van egy nő életének, mint a szülés maga!

Kilenc hónapig hordozni egy kis lelket a szívünk alatt, és aztán életet adni számára, ez minden nő álma. A születés körül azonban vannak olyan hihetetlennek tűnő történetek, mint amilyen a kis Manushi története, aki alig 0.4 kg-al, látta meg a napvilágot.

Ebből adódóan, az orvosok nem láttak nagy esélyt az életben maradására, mégis a most 6 hónapos Manushi egészségesen hagyta el a napokban a kórházat. A kislány váratlan születésének pillanata akkor következett be, amikor az édesanya vérnyomása hirtelen magasra ugrott.

Az orvosok a szükséges vizsgálatok elvégzése során, megállapították, hogy a kicsinek nagyon gyenge a vérkeringése. Bár a magzat még csak 12 hetes volt, az orvosok úgy döntöttek, hogy császármetszéssel hozzák a világra.

Papírforma szerint, a kislánynak minimális esélyei voltak az életben maradásra, de Manushinak életet szánt a Gondviselés. A kislány agya, veséi, tüdeje és szíve alulfejlett volt, ezért gépek tartották életben és az orvosok küzdelme mellett az anyagi oldala is jelentős volt, több, mint 15,745 dollár, melyet azonban a kórház fedezett.

A napokban a kis Manushi 6 hónaposan elhagyta a kórházat, és az orvosok bíznak benne, hogy további fejlődése a normális körülmények között született társaiéhoz hasonló lesz.

Forrás:

filantropikum

Szólj hozzá