Felismerhetetlen az egykori VV sztár! Aggódnak a rajongók

Aggódnak a rajongói Seherezádéért, akin a saját elmondása szerint viszont még három kiló felesleg van.

Nem volt kövér

Átlagos magasságú nő, aki a valóságshowban sem tűnt túlsúlyosnak. Ma azonban már csak kevesen ismernék fel. “Nekem a mostani már túl sok… Számomra ez már nem természetesen szép.”, “2016-ban sokkal nőiesebb voltál. Akkor bombázó csaj voltál.” – ilyen és ehhez hasonló kommentek lepték el Seherezádé oldalát tavaly év végén.

A helyzet azóta sem sokat változott, sőt, a valóságshow-sztárból lemezlovassá, majd divatguruvá és életmódtanácsadóvá lett Sehi legfrissebb képei alapján már kicsit sem emlékeztet minket az egykori villalakóra.

Tizenöt mínusz

162 centiméter magas, és tizenöt kilót fogyott. Sehi egyszer már novemberben egy terjedelmes posztban próbálta megvédeni magát, miután megelégelte a folytonos támadásokat. Azóta viszont egyre több képe alatt szaporodnak az elégedettlenkedő megjegyzések. Vannak ugyanis, akik már soknak érzik a súlyveszteségét. “Ha választani kéne, akkor szerintem az első képen jobban nézel ki, de izlések és pofonok. Az ideális pedig a kettő között lenne, én úgy gondolom, a jelenlegi formád kezd nem nőies lenni és ezt ne vedd személyeskedésnek, ha te így érzed jól magad, akkor hosszú boldog életet kívánok neked!” – szúrt oda egy kommentelő az alá a bejegyzése alá, ami egy korábbi és egy aktuális képét is tartalmazza. Legfrissebb képei azonban ezen is túltesznek.

Plusz három kiló! – Sehi szerint ennyi felesleg még így is van rajta a versenysúlyához képest. A legfrissebb képe alapján azonban nehéz elképzelni, hogy hol lehet az a plusz három.

A tegnapi posztom margójára..+3 kg a versenyzői alakomhoz képest..Egészségesen,boldogan,nagyon sokat eszek,csalok is,kevesebbet sportolok fél éve ,rengeteget dolgozok és sokkal jobban érzem magam a bőrőmben mint a versenyzés alatt ..Köszönet,hogy én is a @thenewshapeproject diétán élek és soha nem korlátozok,tiltok meg vagy sanyargatom magam

Szólj hozzá