Caramel megszólalt kislánya betegségével kapcsolatban

Ritkán beszél erről, most megtette.

Nagyon sokan, és őszintén aggódnak az egyik legszimpatikusabb magyar híresség, Caramel kislányáért.

A leukémiával diagnosztizált gyermek állapotáról nem véletlenül hallgat az énekes, hiszen hosszú az út a gyógyulásig, és sok konkrétummal úgysem tudna szolgálni az értük szorítóknak.

Az ACNews hasábjain keresztül köszöni a támogatást, igyekszik a munkájára koncentrálni, s hálás istennek azért, hogy van ereje színpadra állni.

„Életemben először vagyok igazán hálás a médiának, mert nagyon korrektül kezelik a helyzetet.

Ha akarnék se tudnék mondani konkrétumokat a kislányomról, mert ez egy nagyon hosszú folyamat. Egyik napról a másikra nem lehet komolyabb eredményekről beszélni.

Egyszer majd elmondhatjuk, hogy már látjuk a végét” – mondta a portálnak.

Forrás:

blikkruzs

Szólj hozzá