Miután felébredt a vonaton, talált valamit az ölében és elsírta magát

Nem mindennapi történet járja körbe a világot a Facebook-nak köszönhetően.

Összecsaptak a hullámok

Ella Johanessen vonattal utazott, amikor édesanyját felhívta, és kiöntötte neki a lelkét. Egy év alatt vesztette el az apját, a nagyszüleit, emellett anyagi gondokkal is küzdött, jó ideje úgy érezte, összecsaptak felette a hullámok. A kiadós beszélgetés alatt a könnyei is eleredtek, és annyira kimerítette a vallomás, hogy utána el is szenderedett. Ami ezután történt, azt manapság úgy hívhatjuk csak: csoda! A lány egy terjedelmes posztban osztotta meg a történetét, amelyet már magyarul is olvashatunk.

Őszinte vallomás

“Kérlek titeket, osszátok meg ezt a bejegyzést! A Virgin East coast vonalán utaztam London Kings Cross-ról Leeds felé, január 27-én 14:52-kor szálltam fel Peterboroughban. Rögtön felhívtam anyukámat, ahogy találtam egy helyet. Ki voltam borulva az anyagi helyzetem miatt és próbáltam kinyomozni, hogy vajon hová tűnhetett az a 35 font, amit ő utalt nekem. Elmondtam neki, hogy mennyire kevés pénzem maradt, és mennyire aggaszt, hogy nincs pénzem, mi lesz velem” – kezdte sorait a lány.

Névtelen jóakaró

“Miután letettük anyával a telefont, elaludtam és csak fél órával később ébredtem fel. Ekkor vettem észre egy szalvétát az ölemben. Száz font volt benne. Eleredtek a könnyeim, természetesen azért, mert hihetetlenül hálás vagyok valakinek a kedvességéért, akit még csak nem is ismerek. Szörnyű évem volt, elvesztettem az édesapámat és a nagyszüleimet, most meg valaki bebizonyította, léteznek még igazán jó emberek a világon. Tovább fogom adni ezt a nagylelkűséget. Szeretnék köszönetet mondani ennek a személynek, aki ezt meglepetést okozta, remélem látni fogja ezt a bejegyzést!” – közölte a lány.

Forrás:

femcafe

Szólj hozzá