17 lenyűgöző történet, amikor egy TV-Show segített az embereknek a fogyásban, és az eredmények azt mutatják, hogy érdemes volt harcolni

Fut egy népszerű amerikai reality show melynek eredeti címe “My 600 lb life”. Azzal a céllal indították ezt a sorozatot, hogy segítsen azoknak az embereknek, akik súlyosan elhíztak.

Bemutatunk nektek 17 embert, akik a sorozat segítségével fogytak le drasztikusan.

Amber Rachdi

Amber egy olyan lány volt, aki csak az ételben látta a boldogságot. 24 éves korára közel 300 kilót nyomott. Napi étrendje 4 óriás adag főétel és közte édesség. Kapott egy gyomor-bypass műtétet és elkezdett dolgozni a projekten. Alig 6 hónappal a műtét után sikerült már 40 kilótól megszabadulnia, aztán fél évre rá megint harminctól. Szakított a párjával is mert elnézte neki, hogy éjjel nappal csak evett. Férjhez ment egy másik férfihoz.

Christina Phillips

Egy olyan családból származik, ahol a szülők rendszeresen veszekedtek. Ő az evésben kereste a boldogságot. 12 éves korában már 120 kilót nyomott. 25 éves korára 315 kiló volt a súlya. Muszáj volt megváltoztatnia az életét. Leadott 230 kilót 2 év alatt. Nem volt hajlandó itt megállni. Folyamatosan edz és egészségesen étkezik.

Marla MCcants

Marla-t elrabolta a volt barátja így a stresszt vezette le evéssel. 43 éves korára 360 kilót nyomott. Fel sem tudott kelni az ágyból. Ő már az életéért küzdött. Azóta több mint 200 kilótól sikerült megszabadulnia.

Donald Shelton

Donald 300 kiló fölé hízott. Gyomorműtéten esett át. Sajnos a kerekesszékből azóta sem sikerült felkelnie pedig a súlya nagy részét már leadta.

Melissa D. Morris

Ő a sorozat első jelentkezője volt. 300 kilóról 80 kilóra fogyott. Most másokat is motivál az egészséges életmódjával

Chuck Turner

Chuck nem volt túlsúlyos. Felesége tragikus halála miatti stressz volt az elhízás oka. Alig tudott felkelni és egy tumor is lett a lábába. Chuck 200 kilót adott le és egy teljesen más személy lett.

Susan Farmer

Susan 185 kilót adott le. Gyomorműtéten esett át és úszott, amikor már képes volt rá. Műtéttel leszedték róla a felesleges bőrt. Középiskola óta először vett magának újra farmert.

Nikki Webster

33 évesen volt függője az evésnek. Mire észbekapott már 300 kilót nyomott. Gyomorműtéten esett át. Enélkül vélhetőleg meghalt volna. Szépen lassan leadta a felesleget. Most már 100 kiló alatt van.

Paula Jones

130 kiló volt a súlya, amikor ráébredt, hogy változtatni kell ezen. Mára sikerült leadnia a nagyját. Egészséges életet él.

June Mckaymee

A gyermeke halálát követően kezdett el meghízni. 270 kiló volt a csúcssúlya. Azóta leadott belőle 150-et. Csak így tovább.

Brittani Fulfer

Napi 6-8 órán keresztül csak evett és feküdt. Neki nagyon nehéz dolga volt ugyanis egy rákos megbetegedéssel kezelték, továbbá immunrendszer betegsége is volt. 3 év alatt 150 kilót dobott le.

Diana Bunch

Stressz okozta falánkság volt az ő problémája is. 40 éves korában 250 kiló volt. Majd később közel 300. Nem tudott még normálisan fürdeni sem. Muszáj volt az életéért harcolnia. Sikerült 100 kilóra lefogynia.

Zsalynn Whitworth

Amikor elkezdett volna lefogyni a férje nem állt mellette. Ő kövéren szerette őt. Kifejezetten akadályozta a terveiben. Nem akart neki egészséges ételeket venni. Zsalynn elvált tőle és azóta megváltoztatta az életét. Felére fogyott.

Lupita Samano

10 évig feküdt az ágyban. 300 kiló felett volt a súlya. Mára 100 kilót nyom és nagyon boldog.

Charity Pierce

38 éves egyedülálló anyaként a világ egyik legtúlsúlyosabb nője volt. Súlya 360 kiló volt. Mára leadott belőle több mint 200-at. Azóta is folyamatosan dolgozik az “ügyön”!

Olivia Cruz

265 kiló volt, amikor csatlakozott a műsorhoz. Azóta már 100 kiló alatt van a súlya és továbbra is tornázik és diétázik. 15 év után újra tudott dolgozni járni. Szakács lett belőle.

Mayra Rosales

Ő az egyik rekorder. Közel 500 kiló volt a súlya, amikor úgy döntött, hogy meg kell változtatnia az életét. Egyedül maradt egy gyerekkel, akit fel kellett nevelnie. Így képtelen volt rá úgyhogy muszáj volt változtatnia. Rengeteg veszélyes műtéten esett át. Majd mikor már képes volt rá, elment edzeni is. Kevesebbet evett és egészséges ételeket.

100 kilóra sikerült lefogynia, ami már-már világrekord. Gratulálunk nekik.

Ti mit gondoltok? Lenyűgöző ugye? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

Forrás:

mocool.eu

Szólj hozzá