Ezt jelenti a Boldogság a csillagjegyek számára

Amikor a boldogságról beszélünk, minden csillagjegy szülötte más és másképp éli meg azt. Ha azonban boldogtalanok vagyunk, jól esik számunkra a környezetünk vigasztalása.

Néhányak számára az jelenti a felhőtlen boldogságot, ha egy kisbabának adhat életet, ha előre léphet a ranglétrán, vagy ha megvalósulhatnak álmai szakmai téren. Egy azonban bizonyos: saját boldogságunk teljes mértékben önmagunktól függ és ebben nagy szerepe van annak, hogy szeressük és fogadjuk el önmagunkat!

A boldogság sokszor apró dolgokból fakad, és ha képesek vagyunk másokat boldoggá tenni, mi magunk is azok leszünk.

Kos – Az a fajta ember, aki nem várja, hogy a dolgok maguktól bekövetkezzenek, hanem tesz is érte. Számára a boldogság azt jelenti, hogy kitűzött céljai érdekében dolgozhat, és soha nem hajlandó feladni álmait. Nyitott és realista gondolkodásmódja mindig meghozza gyümölcsét, úgy a magánéletben, mint az üzleti élet terén.

Bika – Szereti barátait és családját, ennélfogva nem tudja elfogadni tőlük a bántást. A boldogság forrása számára, ha védelmezheti szeretteit. Kitartása és szívóssága eredményeként, mindig eléri kitűzött céljait. Szerettei boldogak mellette, de meg kell tanulnia néha lazítani a gyeplőn.

Ikrek – Elbűvölő személyisége mindig átsegíti az akadályokon. Mindig kész adni, hiszen megtapasztalta, milyen az, amikor az embernek nélkülöznie kell. Önzetlen és mindig kész kideríteni a valóságot, ezért jó, ha nem állnak útjában. Irtózik a változásoktól, de rá kell jönnie, hogy adott esetben a változás saját élete fejlődésének záloga lehet.

Oroszlán – Mindig saját magát teszi az utolsó helyre, szemben mások szükségleteivel és kívánságaival. Számára, mások mosolya és elégedettsége jelenti a boldogságot. De tudatosulnia kell benne, hogy néha neki is egoistának kell lennie és ne engedje magát kihasználni mások által!

Szűz – Számára a boldogság egyenlő a függetlenséggel! Tudatában van annak, hogy saját boldogságához nem szükséges mások véleménye és társasága. Ideje legtöbbjét egyedül tölti, és nem hajlandó megváltozni senki kedvéért.

Mérleg – Szereti a szórakozást és a boldogság számára a nagyfokú kreativitásából fakad. Ötleteinek mindig hangot ad és nem engedi mások által elnyomni magát. Akit igazán szeret, azt a nyilvánosság előtt is kész maradéktalanul felvállalni. Néha úgy érzi környezete, hogy szinte megfojtja szeretetével, ezért javasolt e téren a lazítás néha.

Nyilas – Szereti a kalandot és nem áll meg, míg fel nem fedezi környezetét. A körülötte lévők szeretik, hiszen mellette mindig új dolgok kipróbálására van lehetőség. Szeret pozitívan hatni az emberek gondolkodásmódjára, ezért soha nem veszíti el hitelességét szerettei körében.

Bak – Mindig pontos és maradéktalanul véghez viszi terveit. Boldogsága nagymértékű pontosságából fakad. De néha számára is fontos kell legyen a lazítás, és abból sem adódik baj, ha kivételesen áthágja a szabályokat és előírásokat.

Vízöntő – Számára az jelenti a boldogságot, ha harcolhat azokért az emberekért és dolgokért, amiben hisz. Soha nem torpan meg a kihívások előtt és erejét mások elégedettségéből és pozitív energiájából nyeri. Fontos, hogy senki kedvéért ne változzon meg, hiszen sok hozzá hasonló emberre van szüksége az Univerzumnak.

Halak – Ez a csillagjegy az Anyatermészet maga! Boldogsága a bolygó védelméből fakad. Elkeseríti más emberek környezet szennyező mentalitása, és ezért életét ezen emberek nevelésére teszi fel. Soha nem szűnik meg önzetlenül adakozni, még akkor sem, ha ezt a tulajdonságát mások kihasználják. Hisz abban, hogy kitartása meghozza a várt eredményt

Forrás:

filantropikum

Szólj hozzá