Emlékszel még a Csillag Születik győztesére? Így él most az egykori gyereksztár

Döbbenetesen megváltozott!

László Attila, a tehetséges erdélyi fiú 2011-ben mindössze 15 évesen megnyerte a Csillag Születik című tehetségkutató műsort, azóta mégis keveset hallani róla. Most a Story Magazinnak mesélt arról, hogy hogyan él jelenleg.

A győzelem után Kézdivásárhelyről Magyarországra költözött a családjával, és Budapesten csiszolja zenei tudását még ma is.

Külseje alaposan megváltozott, sármos, húszéves fiatalember lett, és már barátnője is van.

“A Kőbányai Zenestúdióban tanulok, otthon pedig felépítettem magamnak egy kis stúdiót, dalokat írok, és építgetem a közösségi oldalamat. Folyamatosan dolgozom azon, hogy ne felejtsenek el.” – árulta el az énekes a Story-nak.

László Attila, a Csillag Születik 2011-es győztese a nagy diadal után Kézdivásárhelyről Magyarországra költözött a csalá…

Közzétette: Story – 2017. július 1.

Forrás:

blikkruzs

Szólj hozzá